Te ügyed, én ügyem, ő ügye. Ki oldja meg?

Hol van a segítségnyújtás határa?

Mikor jó egy baráti beszélgetés?

Ha a gyermekednek problémája van, mennyire avatkozol bele? Beleavatkozol és megoldod helyette vagy támogatod őt finoman, szinte láthatatlanul és hagyod, hogy ő maga intézze az ügyeit?

Ha hagyod, hogy egyedül megoldja, akkor ő is képes lesz megtapasztalni a saját erejét. Önbizalmat, magabiztosságot szerez a saját életének menedzselésében.

#1 Emlékszem sok évvel ezelőtt amikor még egy nagy vállalatnál dolgoztam, kerestünk üzletkötői pozícióba egy talpraesett fiatalembert.

Jöttek sorban az önéletrajzok volt akit behívtunk, volt akit azonnal elutasítottunk. Volt bent interjún egy fiú az önéletrajza alapján megfelelt volna, de a vezetőséget a személyes találkozó alkalmával nem sikerült meggyőznie.

Ki kellett neki küldeni az elutasító levelet.

Néhány nappal később felhívott minket Anyuci!!! Igen, a srác anyukája. Számon kért, hogy hogyhogy nem az ő kisfiát! választottuk?? Nem tudom, hogy a fia tudtával vagy tudta nélkül telefonált – e, de lehet, hogy nem is számít mert mindkét dolog átlépi az anyuka saját ügyének a határait.

#2 Másik eset, amikor oldásra az anyuka jelenti be a “kisfiát” aki 30 év feletti. Ha a fiú változni akar, akkor tegyen ő lépéseket ebben az ügyben. Az oldásban kijött eredményekért, felismerésekért is az oldásban résztvevő kliensnek kell felelősséget vállalnia, nem anyucinak.

#3 Megint másik eset, amikor a házasságban nemcsak a férj és a feleség hoz meg döntéseket, hanem az anyuci, anyós is beleszól, tanácsokat osztogat, vitában állást foglal. Miért nem engedi, hogy a házaspár összekapaszkodjon és együtt oldják meg a saját ügyeiket?

Ennek egy még nehezebb változata, ha például az anyósnak, aki beleszól még csak nem is jó a házassága. Milyen tanácsot tud adni? Vajon mennyire hiteles? Mennyit ront a tanács vagy állásfoglalás egy házastársi vitában?

Szerintem nagyon sokat!

Tehát mindig érdemes átgondolni mindenkinek, hogy meddig terjed az ő saját ügye. Meddig viselheti más helyett a terhet?

Hozzáteszem, ha valamit megoldunk a felnőtt gyermekünk helyett, akkor számítani lehet rá, hogy az az ügy újra és újra elő fog jönni, addig amíg az adott illető akinek ez a saját ügye, (élet)feladata, ő maga meg nem birkózik vele.

Ezért különösen fontos, hogy tisztázzuk magunkban, hogy meddig terjednek a saját határaink. Ha túl sokat foglalkozunk mással, akkor nem jut idő, fókusz a saját ügyeinkre. Lehet, hogy ezt tudatosan csináljuk? Valójában nem akarunk foglalkozni a saját életünkkel, a saját problémáinkkal? Sokkal egyszerűbb másnak tanácsot adni?

IGEN

Ez jót tesz nekünk? Megoldódnak ettől a mi problémáink?

NEM

Akkor gondoljuk át, hogy mivel teszünk magunknak és másoknak (akiknek beleszólnánk az ügyeibe) jót! Nem azt mondom, hogy nem lehet egy-egy dologban véleményt nyilvánítani vagy tanácsot adni, de várjuk meg amíg kikérik a véleményünket.

Ennél egyel jobb, ha nem osztjuk a tanácsainkat, hanem kérdezünk. És a kérdéseinkkel abba az irányba segítjük a beszélgetőtársunkat, amit a legjobbnak vélünk. Így elvezethetjük a megoldáshoz is.

DE nem a mi megoldásunkhoz, hanem az ő saját, legjobb választásához!

Ha pedig azt is szeretnénk megtudni, hogy hol gyökerezik az az ügy ami most blokkot okoz, és elakadtunk az életünkben, szeretnénk ezt megoldani, feloldani, szeretnénk, ha többet nem ismétlődne meg ez a probléma, akkor keressünk fel egy kineziológust, stresszoldót, aki segít feloldani a blokkokat, elakadásokat és segít megtalálni a nekünk legjobb megoldásokat.

Eszter