Érzelmileg felnőni azt jelenti, hogy felelősséget vállalok az adott helyzetben jelentkező pozitív és negatív érzéseimért egyaránt és ezt magam számára is ki merem mondani.
Oldásokban gyakran előjön, amikor egy adott témához keressük az akadályozó érzelmeket, hogy hibáztató, mást okoló érzéseket dédelget magában a kliens.
Ilyenkor elég gyakran ez az érzelem a szüleink felé irányul. Miért nem adtak többet? Miért azt adtak, amit? Az nekem nem volt jó, miért nem adtak másként? Miért ebbe a családba születtem, miért nem egy másikba, ahol jobban szeretnek?
Ezt a témát kineziológiai stresszoldásban is körbe lehet és körbe is szoktuk járni. Ennek eredménye, hogy a kliensek felismerik a felelősségüket, megszabadulnak a haragtól és az elégedetlenségtől.
Most viszont ezt a témát a családállításban használatos rendek és törvények ismeretében is körbejárjuk.
A szeretet rendjei a családállításban című cikkemben ezekről a rendekről olvashatsz. Ott említem az adás és elfogadás egyensúlyát, illetve azt, hogy aki ad, azt tisztelni kell.
A szülő ad, a gyermek elfogad
A legfontosabb amit a szüleinktől kaptunk maga az Élet! Ennél nagyobb ajándék nincs. Ezt senki mástól nem kaphatjuk meg, csak tőlük.
Ha elutasítod a szüleidet, elutasítod az életet is. Ezen kívül, mivel ez egy ajándék, elutasítod az életet, mint ajándékot!
Az élettel együtt a szüleid neked adták önmagukat is. Neked adtak mindent, ami ők maguk. Mindent, amijük van. Neked adták a bőrszínüket, vallásukat, génjeiket, szemük- vagy hajuk színét, stb. Nem tudtak olyat adni amijük nincs! Kevesebbet se tudtak adni, mint amijük van. Mindig mindent odaadnak! Mindent, amit ők is a szüleiktől kaptak és így tovább. A jót és a rosszat is.
A gyermeknek tehát nincs más választása, minthogy elfogadjon a szülőktől.
Nem tudnak olyat adni, amit ők se kaptak. Amivel nem rendelkeznek, nem tudják odaadni neked!
Azzal, hogy sajnálom a múltam, hogy sajnálom magam, azzal bekötöm magam ebbe az érzésbe. Az élet nem tud áramolni, még az is lehet, hogy annyira megakasztom magam, hogy én sem tudom majd továbbadni az életet.
“Aki ad, azt tisztelni kell!”
Amikor kritizálok, amikor mást okolok, vagy azt mondom:
“Túl keveset adtatok.” “A testvérem bezzeg többet kapott.” “Nem volt elég amit kaptam.” “Még tartoztok nekem valamivel.” akkor ez annak a jele, hogy a gyermek (aki most már felnőtt), visszautasítja amit kapott, vagyis megtagadja mindazt az ajándékot amivel megajándékozták. Ennek az lesz a következménye, hogy nem tud elmenni, nem tud elszakadni a szüleitől, mert a harag és a vád kötöttséget teremt. Hiszen addig maradok ott, amíg meg nem kapom amiről úgy gondolom, hogy jár nekem.
Azzal, hogy várom, hogy hátha majd most “jóvá teszik” amit elkövettek, odakötöm magam. Ha a szüleimhez vagyok kötve felnőttként, hogyan is tudnék kialakítani egy párkapcsolatot? El kell engedni a régit, hogy helyet adjon az újnak!
Ezen kívül nemcsak a szüleimmel, de másokkal is gyermekként fogok viselkedni. Hiszen emiatt a kötöttség miatt nem nőttem fel. Nehezen hozok majd döntéseket, nem vállalom a felelősséget a tetteimért, nem tudok elköteleződni egy párkapcsolatban, stresszhelyzetben hisztis kisgyermekként reagálok.
Ez csak egy lehetőség, hogy mit okozhat, ha nem válunk le megfelelően a szüleinkről lélekben. Nem elég elköltözni!
Ezen kívül okozhat még számos életbeli elakadást az Élet ajándékának nem elfogadása.
Ha szeretnél rálátni, szeretnél változtatni, jelentkezz be hozzám!
Eszter
Érzelmi stresszoldással segítek a stressz lelki okainak feltárásában és feloldásában. Keress meg, ha változtatnál az életeden és kész vagy a változásra! Írj nekem a boldogsagiranytu@gmail.com címre, vagy jelentkezz be a +36 20 556-8961 telefonszámon! Eszter
Vélemény, hozzászólás?