Kérlek, ne félj! Lépj ki a fénybe!

Lépj ki a fénybe! Igen, ha az olyan könnyű lenne. De mi van, ha megvalósul az amit szeretnék? akkor hogy fogom érezni magam és addig milyen nehézségeken kell keresztül mennem?

A változás az életünk része, ha tetszik, ha nem. Akkor is változik minden körülöttünk, ha mi erőnek erejével ellenállunk a változásnak. Ekkor következik be, hogy eltörünk mint egy kiszáradt fa. Ezt értsd úgy, hogy megjelennek a betegségek, a rossz közérzet, a negatív tünetek. Ezek mind arra hívják fel a figyelmet, hogy változz! Változz már!

Igen ám, de mi van akkor, ha szeretnénk a változást, vágyunk rá, felismertük, hogy amiben vagyunk (párkapcsolat, családi kapcsolat, munkahely, barátok..) nem jó?

Akkor mit tegyünk?

Hoztam egy hasonlatot, amit egy kliensemmel közösen fogalmaztunk meg az egyik oldás során. Milyen is az a vágyott, fránya változás?

Olyan, mintha éldegélnél egy barlangban, ahol sötét van, kicsit büdi, a hely is szűkös, meg már mindent ismersz. A szagokat, a környezetet, hol vannak a falak, meddig lehet menni. Már talán látsz is a sötétben, biztonságban vagy…

Aztán, amikor elkezded vágyni a szabadságot, a fényt, a változást, akkor kilépsz a napfénybe. A hirtelen jött világosság, a meleg, a levegő, a fény elvakít, megijeszt. Nem látsz semmit, nem ismered az utat, nincsenek körülötted a falak, nem érzed az ismerős büdöst 🙂 tiszta para.

Ha ilyenkor visszafutsz, megteheted. Újra bebújsz a barlangba, az ismerős korlátok és falak közé, az unalmas mókuskerékbe, ahol semmi újdonság nem vár rád. Megértem! Az agyad is azt diktálja, hogy szaladj vissza, mert kint veszélyes, ismeretlen, nem látsz semmit, nem tudod merre visz az út. Milyen kényelmes és biztonságos a régi életem! Tudom, mi után mi jön. Minden tudok. Elvegetálhatok így még 40-50 évet. Különben is odakint tiszta stressz minden. A Marival (Pista, Laci, Gábor, Kriszta, Zsuzsa, bárki) is mi történt. Kilépett a fénybe és hasra esett. Jól megütötte magát, visszaszaladt, azóta is ott remeg a sarokban. Én inkább ki se mozdulok a biztonságos barlangomból.

Vagy teheted azt is, hogy elfogadod, hogy átmenetileg elvakít a napfény. Semmi baj, várok, felkészülök. Tudom, hogy megvan mindenem ami segít abban, hogy a fényben és az ismeretlenben is megálljam a helyem. Felkészülök az útra. Hiszek abban, hogy nem véletlenül vágyódtam a fénybe! Ott van dolgom. Sokkal több jó vár rám, végtelen lehetőség, boldogság, bátorság, erő. Igen! A változáshoz bátorság kell!

Aztán, ha eljött az ideje, lassan elindulok, ha kell, lépésről lépésre haladok és rájövök, hogy soha, de soha nem akarok visszafordulni, soha de soha nem akarok visszamenni a barlangomba!

Hol kapcsolódhat be a kineziológus, mint segítő, ebbe a folyamatba?

Tulajdonképpen bárhol. Vagyis mégsem. Ha te csak azt látod, hogy Mari ott remeg a sarokban és te ebben önigazolást látsz, ezért meg sem próbálod másképp élni az életed, akkor nincs olyan terápia, ami téged kimozdít.

Ha viszont már ott tartasz, hogy vágyod a változást, de kell egy kis szél a vitorládba, vagy ott tartasz, hogy álldogálsz kint a napfényben és nem tudod megtenni az első lépést, vagy nem tudod, merre indulj, keress fel egy jó kineziológust, egy segítőt, aki segít megtalálni magadban az iránytűdet. Mert az bizony mindannyiunkban ott van, csak eldugtuk a félelem, a fájdalom és a fájdalomtól való félelem mögé.

Nagyon jó utazást, bátorságot, fényt kívánok neked!

Csernyák Eszter

Stresszoldás, Kineziológia, Bach virágterápia