Ebben a bejegyzésben egy olyan témával jövök, amivel szeretnélek elgondolkodtatni a félelmeinkről. Milyen félelmeket, negatív gondolatokat generálunk magunknak és mi az amivé át tudjuk ezeket formálni?
Húztam egy kártyát is a témára. A kártyacsomagot az egyéni oldásaimban is szoktam használni, segítve ezzel is a klienseimet. Ha egy másik nézőpontból meg tudjuk látni azt az ügyet amiben elakadtunk, akkor kibillenünk a stressz okozta “vak, beszűkült” állapotból, így tudunk új választásokat tenni és haladni a megoldás felé.
Tehát a kártya amit húztam: ” A megfelelő időben minden a rendelkezésedre áll, amire szükséged van.”
Ebben a jelenlegi helyzetben – Koronavírus járvány idején – sokan félnek attól, hogy mi lesz azután, hogy a járvány véget ér.
Lesz-e munkahelyem? Fogok tudni utazni? Lesz-e elég pénzem? Milyen formában térhet vissza a korábbi életem?
Ezeket a kérdéseket talán jelenleg senki nem tudja biztosan megválaszolni. De azt most is biztosan tudom, hogy ezeknek a kérdéseknek a fejben való futtatása és a hozzá kapcsolódó szorongás és szorító érzés a gyomor környékén, rengeteg energiát visz el tőlünk.
Ezzel szemben, ha nem a hiányra és a félelemre fókuszálunk, hanem elfogadjuk azt a jelenlegi helyzetet, hogy senki sem tudja, hogy mi várható, máris jön egy megkönnyebbülés. Mert ha szorongsz, ha nem, akkor sem tudod megmondani, hogy milyen élethelyzetet hoz neked a járvány elmúlása utáni időszak.
Azt megteheted, hogy elfogadod, hogy most erre a helyzetre nincs ráhatásod, de hiszel a jóban. Bízz abban, hogy minden, ami neked kell, az meglesz a kellő időben, akkor, amikor a legjobb. Nem számít, hogy most mi van, mert nincs ráhatásom. Még mondok egy nagyon meredeket: Minden úgy van jól, ahogy van!
Milyen érzések gátolnak abban, hogy ráhangolódjak arra, hogy meglesz mindenem, ami kell?
Ellenállás érzése: Ha ellenállok valaminek, azt nem fogadom el. Befeszülök, dühöngök, sírok. Ez önmagában is egy energiarabló állapot. Ettől csak egyre fáradtabbak és türelmetlenebbek lehetünk. Ez bekapcsolhatja az utálat érzését. Utálom ez a helyzetet, utálom ezt a hülye koronavírust, utálom azokat az embereket, akik nem tartják be a szabályokat… és még sorolhatnám. Azt tudd, hogy a harag érzése a legalacsonyabb rezgés. Tehát, minél jobban utálkozol, annál jobban húz le ez az érzés egy alacsonyabb rezgési szintre, annál fáradtabbnak, szomorúbbnak, enerváltabbnak fogod magad érezni. Ehhez a hármashoz tartozik a részvét érzése is. Részvét, mint sajnálat. Kit sajnálsz? Magadat? A helyzetet? A gyerekeidet? Kit? Mindig, amikor valakit sajnálunk, elvesszük tőle azt a hitet és bizalmat, hogy ő KÉPES ezt a helyzetet egyedül is a lehető legjobban megoldani, mert minden képessége megvan hozzá, hogy megoldja vagy minden a rendelkezésére áll a megfelelő időben ahhoz, hogy megtalálja és meg is lépje a megoldást. Na, ezek után kit sajnálsz még?
Ami pedig kilendít, átlendít minket ezeken a nehéz érzéseken, mint ellenállás-részvét-utálat, az az ébredő, szabadság, gyengédség érzések. Ezeket kell magunkban aktiválnunk, hogy a lehető leghamarabb visszataláljunk a középpontunkba.
Nézzük meg egyenként. Ébredő: ha ráébredek, hogy ebben a helyzetben semmi más dolgom nincs, minthogy elfogadjam a jelen adta lehetőségeket, feladatokat és a korlátokat is. Ezzel felszabadítom magam és az elmém is a szorongás és a félelem alól. Beengedem a szabadságot. Te hogy tudod a jelen helyzetben megtalálni a szabadságod? A szabad akaratod? El tudnád dönteni, hogy mától a fókuszodat áthelyezed a negatív érzésekről az elfogadásra és hitre? Máris szabad vagy. El tudnád dönteni, hogy nem engedsz be a gondolataidba, a környezetedbe negatív híreket? Meg tudod hozni magadért azt a döntést, hogy nem aggódsz olyasmin, amit senki nem tud, hogy mi lesz a jövőben?
Ha ezeket meg tudod tenni, akkor át tudsz lépni a gyengédség állapotába, amikor megengeded magadnak és magad felé a gyengédséget. Nem bántod magad a negatív gondolatokkal, hanem a jelenben létezel és a gyengéden, nem erőből állsz ehhez a helyzethez.
A fenti írás, azoknak kíván segítséget nyújtani, elgondolkodtatni, akik rettegnek, félnek attól a helyzettől amit a koronavírus járvány hoz. De nemcsak világjárvány esetén állhatunk ellen annak a helyzetnek amibe belekerültünk, hanem bármilyen váratlan esemény kiválthatja belőlünk az ellenállást, a stresszt, ezzel megnehezítve, hogy választásokat tegyünk, vagy meglássuk a helyzet megoldását.
Akinek a családját veszteség érte, rokon, szeretett személy elvesztése, rájuk más segítségnyújtás vonatkozik. Elsőként a gyász megélése, majd a veszteség feldolgozása és elfogadása. Mindenki, aki elvesztette a szerettét, fogadja, őszinte részvétem! Ha nehezen megy a gyász feldolgozása, vagy a fenti érzelmek áttranszformálása, kérj bátran segítséget!
Érzelmi stresszoldással segítek a stressz lelki okainak feltárásában és feloldásában. Keress meg, ha változtatnál az életeden és kész vagy a változásra! Írj nekem a boldogsagiranytu@gmail.com címre, vagy jelentkezz be a +36 20 556-8961 telefonszámon! Eszter
Vélemény, hozzászólás?